KB Brigád és ÚJ lesz a fürdőszobád!

Fel akarod újítani a fürdőszobádat? Egy új gyerekszobát szeretnél? Legyen nagyobb a nappalid? Vagy túl kicsi már a konyhád? Hívj bátran, egy hasznos beszélgetés semmibe nem kerül!

Hogyan lehet felújítani egy kamrát? Hogyan épül a dolgozószoba?

dolgozoszoba2.jpg

Sok lakásfelújítás célja nem az egész lakás felújítása, hanem csak egy-egy helyiség rendbetétele. Adott egy családi ház, amit már majdnem teljesen felújítottak, új lakható, komfortos szobákkal, nagy, gépesített nappalival, ízléses, praktikus fürdőszobával. A korábbi évek nagy felújításából kimaradt a kamra, ami eddig alkalmas volt a régi dolgok tárolására. Sajnos állandó a nedves, dohos szag, leszakadt a falakról a régi vakolat, sőt még a régi padlózat is elkezdett rohadni, pedig alatta bitumenes szigetelést alkalmaztak…Ezt kell felújítni.

kamra2.jpg

Hogyan fogunk dolgozószobát építeni?

Első lépés nem az építés, hanem a bontás. A régi, nedves, dohos vakolat falakról való lekaparása, az elrohadt laminált padló felszedése, a régi, kezeletlen deszkákból összerakott beépített szekrény kibontása, a belső falak mellé, épített disztégla fal kibontása után kezdődhet a lakás apró szegletének felújítása. Igy már átlátjuk a teret, lehet szintezni a padlószintet, mert esztrikes betonozásra, vizszigetelésre, hőszigetelésre szükség lesz, amihez ki kell számolni a zsákos esztrik beton, az XPS szigeteló lemez mennyiségét. Ha a falakról le van verve a nem kapaszkodó, megbomlott régi vakolat, akkor már ki lehet számolni, hogy mennyi vízszigetelő vakolóanyagra lesz szükség a munkálatok kezdéséhez. Csak ha meg van tervezve, akkor szabad belekezdeni a felújításba.

kamra3.jpg

Egyenesek a falak? Vannak repedések?

Sajnos a lakás kamrájának falai nem állnak függőlegesen, szemmel becsülve is 3-5 cm az elhajlás a függőlegestől. Ha pedig egy modern, mindenkinek tetsző dolgozószobát akarunk építeni, akkor a falak régi hajlását meg kell szüntetni. Az ilyen helyekre vastagabb vakolat, vastagabb glett réteg fog menni. Sajnos a falak sarkaiban látható egyenes repedésekkel is kezdeni kell valamit, amennyiben azok nem szerkezeti hibából erednek. Ilyen esetben elengedhetetlen a falak hálózása, ami a dryvit hálós vakolatot jelent, ami egyben fog mozogni, sokkal jobban ellenáll a későbbi esetleges mozgásoknak.

Hogyan lesz vízszigetelés?

kamra4.jpg

A szigetelés ebből a lakásfelújításból sem maradhat ki. Az aljzatbeton alá kerülő XPS lemezek és a vízszigetelő fólia tökéletes megoldás az alulról érkező nedvesség megállítására. A falak nedvességének visszaszorítása már nehezebb feladat. Ha fürdőszobaként kezeljük a kamra helyiséget, akkor a falak vízszigetelését egy flexibilis, burkolóanyag ragasztó meg fogja oldani. Esetleg folyékony fólia is alkalmazható erre a célra, de a technológia sorrendet előzetesen meg kell határozni, mert a folyékony fóliával kezelt felületen a csemperagasztó meg tud ugyan kapaszkodni, viszont egy átlagos glettes vakolat nem. Persze a ház egésze kapott már a külső falakba injektált vizszigetelést, így talán kevesebb vizet kell a kamrában megállítani.

dolgozoszoba2.jpg

Ablak lesz cserélve? Ajtó lesz beépítve?

A lakásfelújítás előtt kihasználatlan kamra helyiség már évekkel korábban új ablakot kapott, így azt nem kell kibontani, se újat beépíteni, csak meg kell óvni a felújítás során a glettes, vakolatos sérülésektől. A régi ajtó viszont nem maradhat, alacsony a magassága, keskeny a szélessége, így a helyére új, modern, mai mértekkel készült ajtó kerül beépítésre. A korábbi ajtónyilást ugyan ki kell hozzá szélesíteni, de ez gyakran előfordul a beltéri ajtók cseréjénél.

dolgozoszoba.3..jpg

 Nálad mi a helyzet? Megnézzük a fürdőszobádat? 

Kérdésed van?

Hivj 30 757 10 20 vagy

írj nekünk a facebookon 

https://www.facebook.com/profile.php?id=100078510379627

Gyorsan ÚJ lesz lakásod, ha brigádunkat választod!

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 205
Tegnapi: 62
Heti: 267
Havi: 977
Össz.: 44 588

Látogatottság növelés
Oldal: Kamrából dolgozószoba
KB Brigád és ÚJ lesz a fürdőszobád! - © 2008 - 2024 - kbbrigad.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »